Cikkek
-
Aktív zajszűrős headsettel készül az Elephone
Jó esély van rá, hogy az Ele Whisper ütőkártyája lesz a konkurensekhez képest kedvező ár, az viszont kérdéses, hogy minőségben mit fog nyújtani a kütyü.
Hír 13
-
SuperCharge néven érkezhet a Huawei gyorstöltője
Bejegyeztette a SuperCharge fantázianevet a Huawei, így hívhatják a következő mobilkészülékeik gyorstöltési szabványát.
Hír 27
-
Exynos 8890-nel szerelt Meizu a láthatáron
Úgy tűnik, a Meizu következő zászlóshajója mutatkozott meg az AnTuTu adatbázisában meizu_m96 kódnéven.
Hír 18
-
Ujjlenyomat-olvasóval szerelt pendrive az Elephonetól
A kínai gyártó biometrikus azonosítással védett hordozható tárhelyet dob piacra, ami meg kell hagyni, igen jó ötlet.
Hír 45
-
Galaxy blog: 2-3 hónapon belül indulhat az Android 7.0-s frissítés
Várhatóan a Note7 lesz az első Galaxy, amelyik az Android 7.0 Nougat frissítést megkapja. A TouchWiz egyébként az új phablet esetében már sok mindenben változott.
Blogbejegyzés 27
-
3 millió regisztráció futott be a Meizu M3E-re
Kevesebb mint egy nap alatt jelezték ilyen sokan, hogy szeretnék megvásárolni a gyártó új termékét, ebből persze nyilvánvalóan nem marad meg minden vásárló.
Hír 24
-
Kisebb árkorrekciók történtek a Telenornál
Egetrengető változás nincs, de azért néhány árcímke változott.
Blogbejegyzés 0
-
Nemsokára érkezhet a 4,6 hüvelykes Moto X (2016)
Hitelesítést kapott Kínában a Moto X (2016), ezzel a léte is bizonyítottá vált a kis kijelzős eszköznek.
Hír 55
-
Az LG V20 lehet a mobilos zenehallgatók új kedvence
Az LG és az ESS ismét összedolgozott, így a dél-koreai gyártó új mobiljába négycsatornás Sabre DAC kerül, a világon elsőként.
Hír 86
-
Új ZTE készülék, hatalmas teleppel
A ZTE friss, középkategóriás hardverrel szerelt eszközzel készül, ami akkubajnok kategóriában indul a piaci versenyen.
Hír 19
-
Valóban jöhet a 6/128 gigabájtos Note7
Kínában a fenti kiszerelésben is piacra kívánja dobni a Samsung a máshol 4/64 gigabájtos változatban süvítő Note7-et.
Hír 43
-
Váratlan holmikkal áll elő a Xiaomi
Habár a Xiaomit általában a mobilkommunikációs eszközökkel azonosítjuk, meglehetősen sok egyéb mindenfélét is gyártanak.
Hír 33
-
Példátlan siker a Xiaomi Redmi 3s Prime
A Xiaomi India elnöke ledöbbent a számokat látva, a Redmi 3s Prime rekordot döntött az országban.
Hír 55
-
Az Apple A10-et is lencsevégre kapták
Ez nem egy termék, hanem egy rendszerchip. Megbízható forrásból futott be a kémfotó.
Hír 12
-
A Huawei Mate 9 is teljesítményteszten járt
Az év végén futhat be a hatalmas képernyős Mate 8 folytatása, amely Android 7.0-val látogatott el a magyar fejlesztésű GFX Bench tesztjére.
Hír 28
-
Az AnTuTu árulkodik a „Nexus 5P”-ről
Egy sor hardveres információ napvilágot látott a Nexus 5X állítólagos folytatásáról, amely Sailfish becenéven fut.
Hír 52
-
Hivatalosan is bemutatkozott a Meizu M3E
Kitartó találgatások előzték meg a Meizu, akkor még csak sejthetően E szériáját, ami a mai sajtóeseményen végre hivatalosan is felfedte magát.
Hír 24
-
Tesztelik a Samsung 4 GHz-es csúcsprocesszorát
A koreaiak 10 nanométeres csúcslapkjájában elvileg 4GHz-re skálázott magok pörögnek
Hír 281
-
2016-os Samsung Galaxy On5 és On7 járt a TENAA-nál
A kínai hírközlési hatóság természetesen ezúttal is képekkel és információkkal enyhítette kíváncsiságunkat, noha ez a két eszköz itthon nem számíthat túl nagy népszerűségre.
Hír 0
-
Csendes árváltoztatások a Telenornál
Újdonságok dömpingje helyett alacsonyabb árakat kapunk.
Blogbejegyzés 18
-
Jövőre kezdődhet a valóban káva nélküli megjelenítők tömeggyártása
A japán cég tegnap jelentett be legújabb fejlesztését, ami lehetővé teszi, hogy megegyező méretű és nagyon keskeny kávák keretezzék a kijelzőt.
Hír 64
-
Galaxy blog: 1000 nit felett a Note7 SuperAMOLED kijelzője
A DisplayMate a leginnovatívabb mobilos megjelenítőnek nevezte a Samsung Galaxy Note7 5,7 hüvelykes QHD paneljét.
Blogbejegyzés 60
-
Snapdragon 625-öt kaphat a Xiaomi Redmi 4
A GeekBench adatbázisában már felbukkant az új Xiaomi, ami a korábbi híresztelésekkel ellentétben Snapdragon 625-ös lapkát rejt magában.
Hír 67
-
Most már biztos: érkezik a Samsung Gear S3 Classic
Dél-Koreában bejegyezték a Gear S3 Classic védjegyét, így teljesen egyértelművé vált, hogy nemsokára bemutatkozik a hozzá tartozó termék is.
Hír 1
-
Ezt várja a Bloomberg az iPhone 7-től
Ismét pletykálnak az érintésalapú home gombról és az iPhone 7 Plus dupla hátlapi kamerarendszeréről. Mindkettő egyre biztosabb változás lehet.
Hír 105
-
Galaxy blog: Koreában nem bírnak betelni a Note7-tel
Házi rekordot döntött Dél-Koreában a Samsung: egy Galaxy készülékből sem rendeltek elő rövid idő alatt annyit, mint ahány igény rövid idő alatt az íriszleolvasós Note7-re érkezett.
Blogbejegyzés 37
-
Átlépte a 100 millió letöltést a Pokémon Go
Kizárólag Android platformon jelent meg ez a döbbenetes adat, ugyanakkor az ismeretlen számú iOS-letöltések sem lehetnek elhanyagolhatóak.
Hír 65
-
Gyerekeknek szánt okosórát jelentett be a Huawei
A Huaweinek van gyakorlata az intelligens időmérők fabrikálásában, és úgy döntöttek a legifjabb korosztályt is célba veszik.
Hír 11
-
Jó minőségű renderképeken az Xperia XR
Közeleg a bemutató, és egyre kevesebb titok övezi a Sony idei abszolút csúcskészülékét.
Hír 103
-
Csütörtökön mutatkozhat be a Samsung Z2
Belépőszintű mobillal vehet új lendületet a Tizen platform. India mellett Afrika lehet a fő piac.
Hír 36
-
Két új Apple Watch modell érkezhet még idén
A jól ismert elemző, Ming-Chi Kuo a jövő évi Apple okosórákról is hallott egy-két belső információt.
Hír 17
-
Biztonsági rést fedeztek fel a Qualcomm alapú készülékekben
Nagyjából 900 millió, Qualcomm chipsettel szerelt androidos készüléket érinthet a kockázat, ártól és kategóriától függetlenül.
Hír 113
-
Edge kijelzőt minden Samsung csúcskészülékbe?
Ha a Note 7 egyféle, ívelt kijelzős formavilágára a közönség ráharap, az S széria is elhagyhatja a lapos változatot.
Hír 67
-
Zenecentrikus mobillal készül a Cubot
Ebben a hónapban érkezik a kínai gyártó, alsó-középkategóriás, de kifejezetten zenei képességekre koncentráló készüléke, a Cubot Echo.
Hír 25
-
Ismeretlen Xperia kapott FCC engedélyt
A Kugo kódnevű készülék minden valószínűség szerint az Xperia XR-nek pletykált eszközt takarja.
Hír 38
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Alpha Laptopszerviz Kft.
Város: Pécs
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint autusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.